CASTLES OF MAD KING LUDWIG

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy bajor király akit II. Lajosnak hívtak. Ez a király addig addig építtetett fényűző kastélyokat, amíg az országa eladósodott, ő meg megőrült. Itt a mese vége, fuss el véle. Illetve ha van kedved, játsz ezzel a lapka lehelyezős játékkal és építs te is őrült kastélyokat, hogy bele ne őrülj az unalomba.


A játékot 1-4 játékos játszhatja. Minden körben egy játékos veszi át az építőmester szerepét, ő osztja ki, hogy mely épületrészek mennyibe fognak kerülni, és az ezeket megvásárló játékosok, neki fizetik ki a vételárat, amiből ő majd utolsóként vásárolhat és építkezhet. A felépített helyiségekért pontokat kapunk, a legtöbb pontot gyűjtő játékos nyer. De ennél a játéknál sokszor nem is az a legfontosabb, ki nyer, hanem az, hogy mindenki örül a fantasztikus alaprajzú kastélyának.


Érdekes módon a játék német és angol verzióját 10 ezer forint árkülönbséggel árulják a német javára, úgyhogy minden ellenszenvem ellenére kénytelen voltam ismét egy német dobozos enyhén nyelvfüggő játékot venni, hogy aztán majd némi munkával magyarrá alakítsam. Ezért aztán végezetül leírom a magyar segédletet.


A játék kinézete elég puritán, ráférne egy ráncfelvarrás. A lengyeleknek sikerült is egy remek grafikussal saját verziót készíteni, de ez a verzió licensz okok miatt csak Lengyelországban kapható. A lapkák nem elég vastagok, nehezen kinyomhatók. A grafika eléggé szürke, a játéktábla kinézete pocsék, a Bónusz kártyák design-ja igénytelen. Nem is értem, hogy van pofájuk 18 ezer forintot elkérni az angol verzióért.

Castles of Mad King Ludwig

Játékszabályok:
  • Felrakunk véletlenszerűen annyi Király Óhaja korongot, ahány játékos játszik. A Befejezett és a Befejezettlen Szobák korongja közül csak az egyik lehet egyszerre a játékban.
  • Megkeverjük a Szoba kártyákat és kirakjuk a paklit képpel lefelé (33-22-33-44 lap / 1-2-3-4 játékos).
  • Megkeverjük a Bónusz kártyákat és kirakjuk a paklit képpel lefelé.
  • Kirakjuk a Lépcső és a Folyosó lapkákat (2 játékos: -2 Lépcső és -4 Folyosó, 3 játékos: -1 Lépcső és -2 Folyosó).
  • Megkeverjük és kirakjuk az összes Szoba lapkát (2 játékos: -2 lapka minden 350-600 és -4 lapka minden 100-300, 3 játékos: -1 lapka minden 350-600 és -2 lapka minden 100-300).
  • Kirakjuk a Szoba kártyákból felhúzott lapok szerinti Szoba lapkákat (3-5-6-7 lap / 1-2-3-4 játékos), a felhúzott lapok a Szoba dobópaklira kerülnek. Ha olyan lapot húzunk amiből nincs már lapka, akkor helyette újabb lapot húzunk.
  • Kirakjuk a játékosok jelzőit a pontozótáblára. Az Építőmester a nullára kerül majd sorban utána a többi játékos.
  • Minden játékos kap egy Előcsarnok lapkát, 15000 márkát és 3 Bónusz lapot. Mindenki visszarak egy Bónusz lapot a Bónusz pakli alá.
  • Az Építőmester elrendezi a Szobalapkákat a különböző árak alá. 2 játékos esetén a 2000 márkás hely nem játszik.
  • A játékosok az Építőmester bal oldalán ülővel kezdődően sorban vásárolhatnak Szobalapkákat, melyeknek az értékét az Építőmesternek fizetik ki, vagy passzolhatnak és ezesetben 5000 márkát kapnak. Végül az Építőmester vásárol, de ő a Banknak fizet.
  • A megmaradt Szoba lapkákra 1000 márkát helyezünk, ezek a lapkák ennyivel olcsóbbak lesznek a következő körben.
  • A megvásárolt Szobákat mindenki lehelyezi a Kastélyához és kiértékeli a pontszámokat.
  • Az Építőmester jelző a következő játékoshoz kerül.

Szobák lehelyezésének szabályai:
  • Az új Szobának legalább egy Átjáróval kapcsolódnia kell egy régihez.
  • Szoba lapkák nem fedhetik át egymást.
  • Minden szobának derékszögben kell kapcsolódnia a többihez.
  • Átjárók kapcsolódhatnak falakhoz is.
  • A Kastélynak mindig kell rendelkeznie egy szabad Átjáróval.
  • Pince szobák és folyosók csak Lépcsőkkel kapcsolódhatnak a többi helyiséghez. Alsó és felső szintek falai érintkezhetnek egymással, de Átjáróik soha.
  • Kerítéssel nem érintkezhet fal. (érdekes kérdés, hogy kerítéssel érintkezhet-e kerítés)
  • Ha nem tudsz szabályosan lerakni egy Szobát, akkor nem vásárolhatod meg azt.
  • Két lépcső nem kapcsolódhat egymáshoz.

Szobák pontozása:
  • A lehelyezett Szoba bal felső sarkában levő pontszám.
  • A lapka közepén levő ikonokból számított pontszám.
  • A szomszédos, Átjáróval csatlakozó szobák ikonjaiból számított pontszám.
  • A szomszédos, Aktivitás szobák ikonjaiból számított (negatív) pontszám.
  • A Pince lapkák ikonjaiból számított pontszám, minden olyan tipusú Szoba ikonnal rendelkező Pincéd alapján, mint amit éppen leraktál.
  • A Befejezett szobákért kapott pontszám. Egy szoba akkor befejezett, ha minden Átjárója egy másik szoba Átjárójához kapcsolódik.

Befejezett Szobák pontozása és jutalmazása:
  • Nappali (lángnyelv ikon): A Szoba pontszáma és az ikonokból számított pontszám.
  • Aktivitás (hangszer ikon): 5 pont.
  • Háló (zzz ikon): Tegyél 0-1-2 lapkát bármelyik Szoba lapka pakliból a Szoba paklira képpel lefelé. Ha már nincs lap a Szoba pakliban, akkor ezek a lapkák a Szoba dobópaklira kerülnek és nem lesznek játékban.
  • Kert (fa ikon): 10000 márka.
  • Mellékhelyiség (üllő és kalapács ikon): Húzz két Bónusz lapot, az egyiket tedd vissza a pakli aljára.
  • Étkező (pohár ikon): Hajts végre még egy akciót (építés vagy passzolás).
  • Folyosó és Lépcső (vonal ikon): Kapsz egy Folyosót vagy egy Lépcsőt ingyen.
  • Pince (lépcső ikon): Minden második Befejezett Pince esetén választhatsz egy másik Befejezett Szoba jutalmat a többi hét közül.

A játék vége pontozása:
  • Az utolsó kör az, amikor elfogynak a Szoba kártyák. A dobópakli újrakeverésével töltjük fel a Szobakészletet.
  • A Király Óhaja lapkák utáni pontszám (1. 8p, 2. 4p, 3. 2p, 4. 1p).
  • 2 pont minden olyan helyiség után aminek a paklija üres.
  • A Bónusz lapokért járó pontszám.
  • 1 pont minden 10000 márka után.
  • Döntetlen esetén a legnagyobb alapterületű Kastély nyer.

Szóló játék:
  • Előkészítés 3 játékosként. Ne használj Király Óhaja lapkákat.
  • Minden körben húzz három Szoba lapot és rakd ki sorban a lapkákat a 2000-4000-6000 márkás helyekre. A kör végén a fel nem használt Szobákat dobd el és húzz három újat (akkor is ha passzoltál vagy ha Lépcsőt vagy Folyosót vásároltál).

 Az Őrült Ludwig Király Új Kastélyai 

Nos pár játék után úgy döntöttem, hogy ezt a játékot én átfaragom, mert ebben a formájában nekem nem ad elég játékélményt. Egy jó ötlet elszabott megvalósítása ez. Az összes Szoba kártyát és a Folyosó lapkákat (azt a vékony, hosszú, ezerajtósat) kukáztam és egy új táblát csináltam a szoba lapkáknak. Ezen kívül szükség lesz még egy D10 dobókockára is. A felsorolt szabályokon kívül a többi eredeti szabály érvényes. Ezek a szabályok még további tesztelés után változhatnak.

  • A táblára felrakjuk az összes Szoba lapkát a megfelelő helyekre képpel felfelé.
  • Kirakunk négy Király Óhaja korongot.
  • Mindenki kap három bónusz kártyát, 15.000 márkát és egy Előcsarnok lapkát
  • Az Építőmester a D10-zel megjelöli (nem dob) az egyik Szobaoszlopot, ebből a többiek az adott körben nem vásárolhatnak. Őneki nem muszáj, de vásárolhat ebből.
  • A játékosok vásárolnak egy-egy Szobát és a vételárat az Építőmesternek fizetik ki.
  • A kör végén az Építőmester vásárol és a vételárat egyenlő mértékben szétosztja a többi játékos között, a maradékot a bank kapja.
  • A Szobák Befejezési Bónuszai:
    • Nappali (lángnyelv): +1 választott Szoba ingyen vagy 10.000 márka
    • Aktivitás (hangszer): a játékos a D10-zel dobott sorszámú szobát ingyen megépítheti (ha az Építőmester foglalása ezen a szobán volt, akkor újra dob) vagy 5.000 márka
    • Háló (zzz): +5 pont vagy 5.000 márka
    • Kert (fa): egy Bónusz lap vagy 5.000 márka
    • Mellékhelyiség (üllő és kalapács): +5 pont vagy egy Bónusz lap
    • Étkező (pohár): +5 pont vagy egy Bónusz lap
    • Folyosó (vonal): +1 választott Szoba ingyen és 5.000 márka
    • Pince (lépcső és nyíl): a játékos a D10-zel dobott sorszámú szobát ingyen megépítheti (ha az Építőmester foglalása ezen a szobán volt, akkor újra dob) vagy 5.000 márka
  • A Lépcső megvásárlása is egy akciónak számít. 
  • A Lépcső nem számít Szobának, így Befejezési Bónusz sem jár érte (de egyéb esetben Folyosónak számítható).
  • A Király Óhaja lapkákért a legjobban teljesítőnek 5 pont jár, egyenlőség esetén mindegyikőjük megkapja az 5 pontot.
  • Az utolsó kör az, amikor annyi szobaoszlop kiürül ahányan játszanak (nem a Lépcső).


Szóló játék:
  • Építsd meg a pénzedből a lehető legtöbb pontot érő kastélyt.
  • Nincsenek Király Óhaja kártyák.
  • Kezdésnek 50.000 márkát, egy Bónusz kártyát és egy előcsarnok lapkát kapsz.
  • Ha elfogy a pénzed, a játéknak vége.
  • Ha megvásárolsz egy szobát, nem kell beépítened, az oszlop aljára is rakhatod.
  • Két játékossal is ezen szabályok szerint lehet játszani, felváltva vásárolva, de lehet használni a Király Óhaja lapkákat is.



Megjegyzések