HARVEST
Mostanság már ritka az olyan játék, ami felkelti az érdeklődésemet. Általában valami miatt mindig kihullanak a rostán. Túl bonyolultak, túl egyszerűek, túl sok kis bizbasz, nem túl szép, nem érdekel a téma, nem kedvelem a mechanizmust, és még sorolhatnám. Ezt a játékot sem a kinézete miatt szereztem be, de volt benne valami, ami érdekessé tette. Illetve nem is valami, hanem a valamik összessége.
Nincs benne semmi újdonság. Egyszerű munkáslehelyezős, erőforrás menedzselős, pontvadászós játék. Mégis a benne levő döntések sokasága, sokfélesége, az elemek egymáshoz illeszkedése (szó szerint és képletesen is), a kedvesnek nevezhető képi világa, "nyelvfüggetlensége", illetve a látványos alkatrészei miatt érdemesnek találtam a beszerzésre.
Az is előnyére szolgál, hogy szólóban is játszható, sőt a dűnéhez hasonlóan itt is szinte mindig 3 fő játszik (kivéve ha 4). A szóló és a kétfős játék során mindig van egy mesterséges ellenfél, aki sok vizet nem zavar, de ügyesen elfoglalja előlünk a jó kis akcióhelyeket. A versengés mindössze 4 fordulón át zajlik, fordulónként 3 akciót hajtunk végre. Ez első ránézésre elég kevésnek tűnik, de pont ebben rejlik a feladat agyégető mivolta. Nagyon sok mindent lehet csinálni és nagyon nem mindegy mik azok és mennyire tudjuk optimálisan kivitelezni azokat.
A játék maga egyébként paraszkodásról szól, vetünk, aratunk, trágyázunk, locsolunk, erdőt irtunk, építkezünk, de itt nem kell éhes szájakat etetnünk, vagy állatokat leölnünk. A termesztendő növényekből 4 féle van és mindegyik kicsit másként kezelendő mint a többi, ami megintcsak egy üde színfolt. A pontok egy részét az aratáskor zsebelhetjük be, illetve a felhúzott épületek azonnali jutalmakat és játék végi bónuszokat érhetnek.
A szóló játékhoz kapunk még egy kihívás csomagot is, illetve a karakterek egyedi képességei és játékonként sorsolt farmház lapka bónuszai növelik a változatosságot. A lapkák keverését megspórolandó készítettem egy appot a mesterséges játékos lépéseinek kezeléséhez, innen lehet letölteni. Ja, és még annyi, hogy gyárilag nyomdahiba van benne, az épület építésért mindig fizetni kell (kivéve egy karakternek) annak ellenére is ha nincs a pénz jele az ikon alá nyomtatva. Elméletileg lehet kérni a kiadótól javító csomagot. A játéknak van egy delux kiadása is több fa elemmel, fémpénzekkel és dupla rétegű táblákkal.
![]() |
Harvest |
Megjegyzések
Megjegyzés küldése