PATCHWORK SOLO

Nem, nem, ez nem a Star Wars egyik szereplőjének a rokona. Ez a fótos játék egyik egyszemélyes változata, amit a neten talált változatok alapján alakítottam ki.


Aki szereti a passziánszt, vagy éppen csiszolni szeretné a Patchwork tudását, vagy aki egyszerűen csak unatkozik, de szereti ezt a játékot, az tehet egy próbát. A legfontosabb dolog amit a többi szabály alapján szem előtt tartottam, hogy az én szabályom legyen egyszerű, de adjon lehetőséget a taktikázásra is.

A játék kezdete

Az alap felállás ugyanaz, mint a rendes játék esetén, csak itt a másik játékos - nevezzük Szellemnek - adott szabályok szerint lép, valamint nem rendelkezik pénzzel. A játékot a szóló játékos kezdi.

Amikor a Szellem kerül sorra, annyit lép, hogy a Játékos bábújára érkezzen. Ha ez a szám nagyobb mint 3, akkor még egyet lép, és a Játékos következik. Ha 1-3 közötti számú, akkor a Szellem megkapja jelölő utáni első, második vagy harmadik foltot, majd annyit lép, amennyi a folton szerepel (a jelölőt természetesen a folt helyére tesszük, mint a rendes játék esetén). Ha eközben kis folton is áthalad, azt is megkapja. A gombokon áthaladásért nem kap semmit. A Szellem foltjait egy csoportba gyűjtjük, nem kerülnek táblára.

A játék vége

A játék végén megszámoljuk a pontjainkat (mint a rendes játékban, levonva az üres helyek számának dupláját) és örülünk, ha az több mint az előző alkalommal. A szóló játékban a 7x7 bónusz lapot nem használjuk (vagy ha úgy tetszik, akkor de). Egy menet akár 10 perc alatt is lepörgethető, és a funfaktor növelése érdekében a megszerzett bónuszfoltokat nem kötelező azonnal felrakni a táblára. Ez utóbbi háziszabályt egyébként a rendes játékban is bevezettük.
 
Foltmester variáns
 
Az ellenfeled a foltok mestere lesz, őt kell legyőznöd. A foltmester ugyanúgy játszik, mint azt az előzőekben leírtam, továbbá:
- A foltmester 5 gombbal kezd, te 10 gombbal kezdesz (nehezebb játékhoz 5 gombbal kezdesz).
- Rakj 1-1 gombot mind az öt 1x1-es bónuszfoltra (még nehezedd játékhoz rakj 5 gombot némelyik vagy az összes bónuszfoltra). 
- Rakj 5 gombot az idővonaltábla közepére. Aki először ér célba, az kapja meg az öt gombot.
- Amikor a foltmester nem szerez foltot, annyi gombot kap, amennyit lépett.
- Amikor a foltmester foltot szerez, annyi gombot fizet, amennyi gomb a folton van (0-1-2-3 - nem a folt ára!). Ha nem tudja kifizetni, akkor nem kapja meg a foltot, hanem a lépései száma szerint gombokat kap.
- Amikor a foltmester áthalad egy bónuszfolton, megkapja a rajta levő gombot, és dobd ki a foltot.
- Amikor te haladsz át egy bónuszfolton, megkapod a foltot és dobd ki a gombot.
- A játék végén a folmesternek annyi pontja van, ahány gombja maradt, plusz minden megszerzett foltért +1 pont.


Patchwork Solo

Megjegyzések