A NYUGATI KIRÁLYSÁG ÉPÍTŐMESTEREI / ARCHITECTS OF THE WEST KINGDOM

Először is köszönet a készítőknek a rövid, egyszerű, frappáns címért. Másodsorban öröm és bódottá, hogy magyar megjelenést is kapott, bár szövegek csak a játéktábla helyszínein vannak, ellentétben a testvérével, az Északi tenger fosztogatóival, amiből sajna nincs magyar változat, pedig ott minden kártyán szöveg található. Harmadrészt pedig köszönet a kiadónak ezért az összetett, de egyátalán nem bonyolult munkáslehelyezős játékért, melynek remekül sikerült szóló módját is tartalmazza az alapjáték (ellentétben a tesóval...).


Az ANYUKIÉ játékban munkásainkat dolgoztatva azon ügyködünk, hogy a királyság legjobb építőmesterévé válljunk, azaz a legtöbb pontot gyűjtsük össze. A tábla helyszínei bőséges választékot biztosítanak különböző feladataink elvégzésére. Nyersanyagokat gyűjthetünk és cserélhetünk, segédeket fogadhatunk fel és természetesen épületeket építhetünk meg. Segédkezhetünk ugyanakkor a katedrális építésében is, amiért azonnali jutalmakat és játék végi pontokat is szerezhetünk. Cselekedeteink lehetnek erényesek, ami ugyancsak jutalompontokat jelent, de válszthatjuk a sötét utat is és tolvajlásból vagy a feketepiacról juthatunk a kívánt cuccokhoz.



A játék különlegessége, hogy a helyszínek annál több nyersanyagot vagy akciót adnak, minél több munkásunk tartózkodik az adott ponton. Aztán arra is van lehetőségünk, hogy ellenfeleink munkásait fogjul ejtsük, majd börtönbe küldjük némi fejpénzért, nehogy túl sok bevételhez jussanak. A saját munkásinkat is hasonló módon szerezhetjük vissza, amivel újabb akciókra nyílik lehetőségünk.



A játéktábla hamar kiismerhető, de a lehetőségek óriási tárháza áll előttünk, hogy elérjük az áhított célt. A játékmenet gyors, mivel az ellenfeleink körében is van lehetőségünk előre tervezni, felmérni a lehetséges utakat. Játszhatjuk egyébként úgy is, hogy különböző képességű karakterek bőrébe bújunk. A grafika mutatós, a dobozméret ideális, az ára sem vészes és minden játékosszámmal (1-5) kiválóan működik.

Update 2020.07.06.: A Kézművesek kora kiegészítőben alkalmazott szabálymódosításokból kettő simán alkalmazható az alapjátékban is:
  • A játék elején, az épületkártyák draftolása előtt, fordított játékossorendben mindenki választhat és ingyen felfogadhat egy segédet a tábláról. Természetesen a járulékos erény változásokat végre kell hajtani. Miután mindenki választott, feltöltjük az üresen maradt helyeket.
  • A Városháza munkáshelyei közül az első három sor harmadik mezőjére ragaszthatunk vagy rajzolhatunk egy jelet, ami két kék x jelölésű kártyát ábrázol. Amikor valaki ide munkást helyez, akkor a Műhelynél levő két bal szélső munkást eldobjuk, a többit balra toljuk és az üres helyeket feltöltjük.

A nyugati királyság építőmesterei

Megjegyzések