TIME BARONS

Az Time Barons egy lényegében 2 személyes, kártyavezérelt harcjáték. Úgy nyerhetünk, ha az ellenfél összes emberét (követők) elpusztítjuk, vagy ha a játék végén (amikor 3 húzópakli kiürül) nekünk marad több emberünk. A bemutató videót látva annyira megtetszett, hogy rövid idő alatt elkészítettem ennek a báró játéknak a magyar fordítását. (Tudom, ez kábé olyan rossz szóvicc volt, mint magának a játéknak a címe, de nem bírtam ki)


A játékos a körében alap esetben három akciót hajt végre. Húzhat a szintjének megfelelő pakliból egy lapot, elhelyezhet egy új követőt valamelyik helyszínkártyájára, illetve áttelepíthet bármennyi követőt bárhova, bármilyen kombinációban. Ezek mind 1-1 akcióba kerülnek. A helyszínek kijátszásának akcióköltsége az adott lapon van feltüntetve. A lapokon egyéb akciókra is lehetőség nyílik, ezek különféle feltételek teljesüléhez kötöttek, például adott számú követő jelenléte az adott helyszínen. Ezen kívül fejleszthetjük a szintünket de ez annyi akciópontot igényel amennyi a következő szint értéke (2. szintről 3. szintre fejlesztés 3 akcióba kerül).


A lapok között vannak helyszínkártyák, a helyszínekhez hozzárendelhető kártyák (ezek lehetnek támogató vagy ártó képességűek is, utóbbiakat természetesen az ellenfelünknek adhatjuk), egyszer kijátszható eseménykártyák, valamint reakciókártyák, amiket ellenfelünk körében játszhatunk ki. A játék komplexitását a követők megfelelő elhelyezése és a lapjaink ügyes használata adja. Meg kell ismernünk a lapok képességeit és a sokféle akciólehetőséget kihasználva kell túljárnunk az ellenfelünk eszén, ami izgalmas csatákat eredményezhet. A játék tartalmaz egy második paklit is, ami további változatosságot biztosít.

Time Barons

Megjegyzések